Lassan egy héttel a Cansat-verseny lezárultát követően kezdenek lecsendesedni az átélt élmények és már könnyebb összefüggően mesélni róla. Sorozatunkban a 2024-es verseny résztvevőinek, győzteseinek élménybeszámolóit osztjuk meg veletek, ők hogyan élték meg a több mint félévig tartó időszakot és végül magának a döntőnek a kihívásait. Elsőként az ismeretterjesztői különdíj nyertesének, a Sat-Elite Assembly Team (SEAT) élménybeszámolóját olvashatjátok.
Mozgalmas és fárasztó hétvégén vagyunk túl. Véget ért az Európai Űrügynökség (ESA) által 2024-re meghirdetett középiskolai műholdépítő-verseny, a CanSat 2024. Köszönjük a Magyar Asztronautikai Társaságnak (MANT), akik a hazai szervezést lebonyolították. Az elmúlt fél év alatt egy üdítős doboz méretű műholdat kellett tervezni, megépíteni, tesztelni és minden mozzanatot szigorú előírásoknak megfelelően dokumentálni.
A CanSat-verseny célja, hogy olyan műholdat építsünk, ami megfelel a szabályzatban lévő paramétereknek (súly, méret, erőhatások elleni védelem), és teljesíti a szervezők által kiírt elsődleges küldetést (hőmérséklet- és légnyomásmérés, telemetriai adatok küldése legalább másodpercenként egyszer), valamint nekünk is kellett kitalálni másodlagos küldetéseket.
A mi csapatunk másodlagos küldetései az alábbiak voltak:
– hibatűrő szenzorkezelés;
– státuszkezelés és energiagazdálkodás;
– giroszkóp- és gyorsulásszenzor használata;
– GPS segítségével várható landolási pozíció számítása;
– fedélzeti kamerával fotókat készítünk ereszkedés közben.
A versenynek 48 csapat vágott neki, de az elődöntő után már csak 10 döntős és 2 tartalék csapat maradt versenyben.
Tehát fél év tervezés, fejlesztés, építés, tesztelés és dokumentálás után végre elérkezett az utolsó megmérettetés, a döntő. Ez arról szól, hogy az általunk épített műholdat a BME Suborbitals rakétái juttatják 1000-1500 m-es magasságba, ahonnan a rakéta, valamint a műholdak saját ejtőernyőikkel ereszkednek vissza a földre, miközben végrehajtják az általunk tervezett feladatokat és folyamatos telemetriát küldenek a földi állomásunkra. A versenyen minden úgy működik, mint egy igazi műhold esetében, csak kisebb méretben, alacsonyabb magasságban, kisebb csapattal – de annál nagyobb izgalommal.
Pénteken hajnali 5 órakor indultunk, hogy 8 órára a Böszörményi Géza Csapatgyakorlótéren legyünk, ami honvédségi terület, tehát szigorúan csak katonai engedéllyel léphettünk be. A becsekkolás után kipakoltuk a felszerelésünket a felállított katonai sátorban, a földi állomásunkat csatlakoztattuk a laptopra, a CanSatet pedig előkészítettük az indulásra. Egy általunk készített checklista alapján átvizságtuk a műholdat és kalibráltuk a szenzorokat. A begyűjtés utáni ellenőrzéseket is dokumentációban rögzítettük. Ezek a checklisták nem voltak előírva, mi találtuk ki, hogy minél jobban hasonlítson a projektünk egy igazi műhold indításához.
A műholdunk az alábbi egységeket tartalmazza:
– akkumulátor és energiaellátás-szabályzó rendszer;
– központi számítógép;
– szenzorpanel (hőmérséklet- és légnyomásmérő, másodlagos hőmérő, 6 tengelyes giroszkópszenzor, fényérzékelő);
– kommunikációs modul (amivel küldjük a mért adatokat a földi állomásra);
– GPS-modul;
– 2MP-es kamera, ami a földfelszínről készít képeket ereszkedés közben;
– SD-kártyás tároló, amire az adatokat mentjük;
– buzzer, ami leszállás után váltakozó frekvenciájú hangot ad, hogy könnyebben megtaláljuk az eszközt;
– ejtőernyő.
A kalibrációs fázisban a műholddal Bluetooth-on keresztül okostelefonnal tudunk kommunikálni, kalibráljuk a szenzorokat, beállítjuk a rádiós paramétereket, tengerszinti légnyomást stb.. Ezután a műholdat a szervezők, a zsűri és a rakétás csapat is megvizsgálja, hogy minden műszaki paraméternek megfelel-e. Ha igen, akkor két műholdat betöltenek egy rakétába és az előre biztosított időablakon belül sor kerülhet az indításra. A rakéta 1000-1500 méter magasságba tudja felvinni a műholdakat, ott a légnyomáskülönbség hatása kilöki az eszközöket a rakétából és a két műhold, valamint a rakéta is külön-külön visszaereszkedik a földre.
A műholdunk kalibrálás előtt és földetérés után is tökéletesen működött, azonban repülés közben – feltehetően az indítás során fellépő nagy gyorsulási értékek miatt időszakos problémánk akadt több szenzorral is és a telemetria küldésünk is megszakadt egy időre. Szerencsére így is sok értékelhető adatot tudtunk lesugározni, illetve SD-kártyáról azt is le tudtuk menteni, ami a kommunikációs problémák miatt nem érkezett meg repülés közben.
A rakétaindítás biztonsági okokból sajnos olyan messze volt tőlünk (kb. 1500 méterre), hogy nem tudtuk szemmel követni az ereszkedést és mivel egy idő után megszakadt a telemetria, nem volt pontos információnk a landolási helyszínről. Szerencsére a landolás vélt helyszínét távcsővel végigpásztázva megláttuk a jellegzetes piros ejtőernyőt és fehér testet.
A rakétaindítási időablakok között a honvédség terepjárókkal kivitte a csapatok 1-1 tagját a műholdak begyűjtésére, így nagy örömünkre rövidesen újra nálunk volt az eszközünk. Megkezdtük az alapos átvizsgálást, szétszerelést, és az SD-kártyákról az adatok lementését. Szerencsére mindhárom SD-kártyára sikerült értékes adatokat mentenünk és visszaolvasnunk: a műholdról a részletes repülési telemetriát, a kameráról néhány fényképet, valamint a földi állomásról a vett telemetriát.
Délután összecsomagoltuk a felszerelésünket és elmentünk Dabasra, ahol a szállásunk volt. Rövid pihenő és vacsora után nekiálltunk a másnapi prezentációnk összeállításának, amit angolul kellett előadnunk. A prezentációnk előtt és után is kiváló előadásokat hallgathattunk meg. Detre Örs beszélt például a James Webb és a Nancy Roman űrteleszkópról, amiknek kifejlesztésén ő is dolgozott. Az előadások után a zsűri visszavonult két órára és meghozta a döntést, mi pedig izgatottan vártuk az eredményhirdetést.
Nagy örömünkre mi kaptuk az ismeretterjesztésért járó különdíjat. Büszkeséggel tölti el csapatunkat, hogy egy ilyen kihívásokkal teli, izgalmas versenyen vehettünk részt. Nagyon köszönjük a lehetőséget és a lebonyolítást a Magyar Asztronautikai Társaságnak.
A Sat-Elite Assembly Team (SEAT) csapata balról jobbra: Szigeti Márton (mentor), Kubik Máté Levente, Szigeti Gergely, Murányi Dániel.
Az oklevélen és kupán kívül kaptunk ajándékokat (például digitális tolómérőt), illetve egy rendkívüli lehetőséget: a győztes és a különdíjas csapatok mindegyike helyet kap a 2025-ben világűrbe kerülő NMHH-1 magyar műholdon. Mi is elhelyezhetünk rajta egy általunk tervezett kis méretű kísérleti panelt, ami tudományos méréseket végez majd, a mért eredmények pedig online követhetőek lesznek, amíg a műhold a világűrben kering. Külön öröm, hogy a SpaceX egyik Falcon9-es rakétája fogja a műholdat és benne a mi panelünket a világűrbe juttatni…
Illetve már most készülünk lélekben a következő CanSat-versenyre. Szerencsére a következő versenyzőknek hatalmas segítség lesz Detre Örs Hunor által pár hónapja alapított és azóta egyre jobban kiépülő CanSatLab országos, non-profit laborhálózat, ami a középiskolás diákoknak biztosít majd több városban laborokat, segítő tanárokat, eszközöket a műholdak építéséhez és a CanSat-versenyre való felkészüléshez.