Az ESA Európai Űrkutatási és Technológiai Központjába, a noordwijki ESTEC-be látogathattak a CanSat verseny győztes diákjai. Boda Mátét és Gollmer Henriket kérdeztük hollandiai élményeikről.
Az ESTEC, az Európai Űrkutatási és Technológiai Központ, az ESA egyik fontos tudományos centruma a hollandiai Noordwijkben található. Nagyságrendileg alig kisebb, mint a houstoni Johnson Space Center; míg ott mintegy 3000, európai kistestvérében 2500 kutató dolgozik. Az indítás előtt az ESA által piacra dobott űrberendezések szinte mindegyike átesik itt valamilyen teszten, hiszen az ESTEC-ben számos módon lehet kipróbálni az űreszközök működését: akusztikus és elektromágneses vizsgálóterekben, vibrációs padokon, és itt található a Large Space Simulator (LSS) is, amely Európa legnagyobb, 15 m magas és 10 m széles vákuumkamrája.
Az ESTEC Center madártávlatból | Forrás: ESA
Szóval űrfanatikusoknak legalább egyszer kötelező ellátogatni ide. Erre nyílt lehetősége júniusban a CanSat-verseny első díját elnyert váci VCSZ Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium CapySat csapatának (Albert Bence, Boda Gábor Máté, Chrén András Ferenc, Garai Nándor Márton, Gollmer Henrik, Nagy Zsolt, mentor: Dr. Minda Mihály). A versenyről korábban részletes interjút adtak a Planetology bolygótudományi weboldalnak. A hollandiai út eseményeiről Kővágó Angéla beszélgetett Boda Mátéval és Gollmer Henrikkel.
– Biztosan nehéz a sok élményből néhányat kiemelni, de melyek voltak a fontosabb programok, amelyeken részt vettetek?
– Boda Máté: Hétfő délelőtt utaztunk, délután mentünk ki először az ESTEC központba, ami egy kísérleti és fejlesztő kutatóközpont. Ennek a legnagyobb termében voltunk, ahol van egy nagy lelátó és itt voltak az előadások. Ez a terem amúgy tele volt űrös cuccokkal, volt egy hatalmas, több méteres űrállomásmodell, különböző visszatérő egységek, egy ablak mögött a Mars sarkot lehetett látni, ahol marsjárókat teszteltek. Az ISS modulba be is lehetett menni, tehát rengeteg érdekes dolgot fedezhettünk fel.
A köszöntők után mind a 24 csapatnak volt 2 perce bemutatkozni. Mindenki elmondta, mi volt a küldetése a nemzeti versenyben és az hogyan ment neki. A bemutatkozó kör végén volt egy játék, amiben a csapatokhoz egy fun factet kellett párosítani, pl. hogy kinek az iskolájában gyártottak fegyvert, illetve nekünk az volt, hogy mit tettünk a Cansatre. Kedden volt a fő program, ekkor reggel viszonylag korán kimentünk a kutatóközpontba.
Az „űrös cuccokkal” teli központi terem | Fotó: CapySat
Délelőtt nagyon menő témákról szakemberek tartottak előadásokat. Ezek nem valami unalmas tudományos fejtegetések voltak, hanem tök érdekesen elsztorizgattak 3-4 órát, és nagyon informatív volt az egész. Beszéltek pl. egy űrprojekt megtervezéséről, amit egy földi utazáshoz hasonlítottak, pl. hogy el akarsz menni a Mount Everest tetejére és akkor először azt kell megnézni, hogy mi szükséges ehhez. Az űrben teljesen hasonlóan, kiválasztod, hogy mit szeretnél megcsinálni, akkor ehhez meg kell nézni, hogy mennyi üzemanyag kell, mennyi idő odaérni, útvonaltervezés, meg pl. súlyeloszlás-tervezés is kell. Az ESA GPS rendszeréről, a Galileo-műholdakról egy hosszú előadás volt. Beszéltek CIMON-ról (Crew Interactive Mobile Companion) is, az ISS robotjáról.
Elég vicces volt, mikor elmesélték, hogy felismeri az emberek érzelmeit, és emiatt egyszer összeveszett az egyik űrhajóssal. Úgy érezte, hogy az űrhajós elég ideges, ezért valami nyugtató zenét akart játszani neki, de az űrhajósnak ez nem tetszett. A robot úgy érezte, hogy erre most szükség van, és valahogy meg kellett egyezniük. A végén valahogy ez sikerült… De tényleg ilyen tök jópofa történeteket meséltek.
A történet 2018-ból való és a korabeli beszámolók szerint CIMON kb. C3PO stílusában dorgálta meg Alexander Gerst német űrhajóst, amikor az megkérte, hogy hagyja abba a zenélést. „Imádom a zenét, amire táncolhatsz” – jelentette be az IBM, Watson AI által életre keltett robotja, miközben a parancsot figyelmen kívül hagyva dúdolta tovább a Kraftwerk „The Man-Machine” című dalát. Kisvártatva még figyelmeztette asztronauta kollégáját, hogy „ne légy olyan gonosz, kérlek”. Az űrhajósok egyébként összességében viccesnek és megnyugtatónak találják CIMON néha kissé túl érzékeny stílusát.
CIMON Alexander Gersttel tárgyal az űrállomáson | Fotó: ESA/NASA
– Mielőtt elutaztatok olyan hírek is voltak, hogy a csapat saját CanSatjét is be kell mutatni. Ez hogyan történt?
– Boda Máté: Kedd délutánra össze kellett állítani egy A1-es posztert, a saját CanSatről. Mi volt a fő célja, milyen műszaki paraméterei voltak, ilyesmik. Ezeket lehetett megnézegetni és beszélgettünk is a többi csapattal, hogy minden részletet megtudjunk. Itt láttunk nagyon menő megoldásokat is. Az egyik csapat pl. megpróbált belefúrni a földbe, hogy talajmintát vegyen. Sikerült a Cansatbe egy motort, meg egy fúrószárat is beletenni, aztán amikor landolt, akkor kinyílt a tároló és belefúrt a talajba, mintha egy másik égitesten landolt volna. A francia csapat is a talajt vizsgálta, ők azt akarták megállapítani, hogy mennyire kemény, vagyis hogy egy nehezebb űrhajóval is sikerülhet-e a leszállás.
Amikor ezzel 3 óra felé végeztünk, akkor megmutatták kivetítőkön, hogy milyen gépeik, laborjaik vannak. Ezekbe személyesen nem mehettünk be, mert nagyon sokan voltunk és nagyon szigorúan meg van határozva, hogy ki mehet be. De így is nagyon látványos volt az egész… Vannak pl. hatalmas rázópadok, amire egy egész űrhajó ráfér, és mindenfélét lehet tesztelni rajta. Van űrszimulátor hőmérsékleti és vákuumtesztekhez, meg van egy hatalmas Nap-szimulátor is. Ez úgy működik, hogy a föld alatt, egy másik részen vannak hatalmas lámpák, amiket visszatükröznek ebbe a szimulátorkamrába.
A Bepi Colombo űrszonda a Large Space Simulatorban tesztelés közben | Fotó: ESA/NASA
– A látottak alapján lenne kedved ott dolgozni?
– Boda Máté: Nagyon menő hely, biztosan rengeteget kell hozzá tudni, és elég stresszes, meg fárasztó lehet ilyen komoly dolgokon dolgozni… De nagyon érdekes hely, különösen a marsjárók. Azt azért el tudom képzelni, hogy ott ülök, nézem, ahogy a sarokban mászkálnak a jövőbeli ESA küldetések járművei és valamit kutatok velük.
– Volt egy közös projekt a többi csapattal. Ebben kikkel voltatok együtt és mi volt a feladat pontosan?
– Gollmer Henrik: Ennek az egész missziónak az volt a lényege, hogy különféle szakterületeken lévő emberek együtt dolgozzanak. Ez sokkal gyorsabb a hagyományos fejlesztésnél, ezért nekünk is ezt akarták bemutatni, hogy ez milyen jól működik. A feladat az volt, hogy a Napot figyeljük meg egy szatellittel. 4-6 fős csapatokban dolgoztunk, de nemcsak a mi csapatunkkal kellett kommunikálni, hanem a többi asztalnál dolgozó teammel is. Mindenkinek a saját adatait egy nagy közös excel dokumentumban kellett változtatni. Ha beírtunk valamit, akkor a többi asztal bemenete is megváltozott, így alakult ki lassan lépésről lépésre a misszió.
– Ti egy csapatban voltatok vagy össze is kevertek titeket?
– Gollmer Henrik: Nem, éppen ez volt a lényeg, hogy egy nemzetből nem lehetett két ember egy asztalnál, hogy ne tudják a nemzeti nyelvet használni.
A projektmunka során a siker kulcsa a kompromisszumkészség volt | Fotó: CapySat
– Az esetleg eszetekbe jutott, hogy van egy Nap-megfigyelő szonda, a Parker Solar. Ez segített a feladatban?
– Gollmer Henrik: Nem, semmilyen tudományos háttérre nem volt szükség, Kaptunk lapokat a legfontosabb információkkal, úgyhogy egy előre megírt segédanyaggal kellett dolgozni. A csapatok különböző részlegek képviseletében dolgoztak. Pl. a tudományos részleg találta ki, hogy milyen szenzorokat akarnak. Ezeknek különböző bemeneteik vannak. Van olyan szenzor, ami akkor működik jól, amikor közel van a Naphoz, van, amelyiknek jobb, ha messzebb van tőle. Figyelembe kellett venni, hogy melyik alkatrész mennyi áramot fogyaszt, ezt is egyeztetni kellett az elektromosságért felelős csapattal.
– Saját ötletet lehetett belevinni vagy előre meghatározott, nagyon szűk paraméterek között kellett dolgozni?
– Gollmer Henrik: Maximum az alkatrészek számát lehetett meghatározni, mert ha többet raksz bele, akkor redundáns lesz és így biztonságosabb, de akkor több áramot fogyaszt és más rendszereken jobban kell spórolni. Ez kicsit túl is szaladt, mert a végén az áramhasználat nagyon megugrott, ezért a végén volt egy kis újratervezés…
– Minderre mennyi időtök volt és mekkora lenne ez a szonda, ha tényleg megépülhetne?
– Gollmer Henrik: Két órát kaptunk, de az elején, amíg elmondták a szabályokat, addigra kb. másfél maradt. Ami meg a szonda méretét illeti, talán olyan 5-10 méteres lehetett a napelemekkel együtt. Volt egy felügyelő csapat, akik az összes csapat közötti együttműködésért voltak felelősek. A végén ők készítettek egy prezentációt, ebben még az időpont is meg volt tervezve, hogy mikor kell indítani, meg a pontos pályaadatok is ki lettek számolva.
– Tanultatok ebből új dolgot? Mennyire volt hasznos ez a feladat?
– Gollmer Henrik: Az űrmissziók tervezéséről és a kommunikációról nagyon sokat lehetett tanulni. Nem ilyen konkrét dologra kell gondolni, hanem a módszer, meg az egész folyamat… Abban a rövid időben, amit ott töltöttünk, szerintem ez egy jó módszer volt, hogy nem egy dologban mélyedtünk el, hanem egy folyamatot láttunk, hogy milyen is ez valójában. Engem az nagyon meglepett, hogy milyen vicces emberek dolgoznak ott. Nagyon érdekesen adták elő a legkomolyabb dolgokat is és látszott, hogy ők is élvezik az egészet.
Az Intermediate eXperimental Vehicle, a Space Rider elődje | Fotó: CapySat
– Kinek az előadását élveztétek a legjobban? Vagy volt-e olyan előadó, akinek a csapatában szívesen dolgoznál?
– Gollmer Henrik: Tommaso Ghidini volt a legjobb előadó, ő mesélte CIMON-t, de az is jó volt, amikor arról beszélt, hogy nagyon sok dolgot újra felhasználnak az űrben, de az emberi anyagcsere végtermékeit, azt nem tudják. Ezért a szilárd salakanyagot kidobják az ISS-ről, és elég az atmoszférában, ezért Tommaso mondta, hogy ha látsz egy hulló csillagot, akkor nyugodtan lehet kívánni valamit, de ha nem teljesül, akkor tudjuk, hogy miért…
– A látogatás nyomán milyen benyomás alakult ki bennetek az ESA-ról?
– Gollmer Henrik: Fontosnak tartom azt, hogy most már van az ESA-nak is saját rakétája, (Ariane-6) mivel ez az egyetlen olyan űrügynökség, amelyik előtérbe helyezi az emberiség érdekeit. Nincsenek nagyon katonai fejlesztéseik, hanem tényleg megpróbálnak az emberiségnek békés módon segíteni. Ez nekem nagyon tetszik és ezért is fontos, hogy vannak saját projektjeik és megpróbálnak felzárkózni a SpaceX-hez.
– Boda Máté: Szerintem nagyon jól csinálják az oktatási részét ennek a dolognak. A CanSat-verseny támogatása, meg azok a projektek, amikbe diákokat is bevonnak, nagyon hasznos tevékenység. Nekünk is sok támogatási formát felsoroltak, pl.: lehet kísérleteket tervezni, amiket aztán feljuttatnak műholdakkal a világűrbe, de van lehetőség ZeroG-s tesztrepülésre vagy a különböző laborjaikkal is segíthetnek kutatásokban.
Marsjáró modellek az ESTEC központban | Fotó: CapySat
– Mi a véleményetek a HUNOR-programról, és jelentkeznétek-e, ha lenne rá lehetőség?
– Gollmer Henrik: Magát a HUNOR-programot, mint projektet nagyon érdekesnek és fontosnak tartom. De ez, hogy fejjel lefelé vagyok, meg forgok mindenfelé, ez engem személyesen nem vonz annyira. Lehet, hogy egy parabolarepülésnél két percig ez elviselhető, de hogy hónapokig ezt csináljam, azt nem tudom elképzelni, mert fizikailag ez nagyon megterhelő.
– Azért az űriparban szívesen dolgoznál valamilyen területen?
– Gollmer Henrik: Ennyire pontosan még nem gondoltam bele, az a lényeg, hogy a Földön maradjak. A Holdon szívesen építenék valamit, mondjuk, hogy én irányítom a rovereket innen, amik aztán ott építenek egy bázist. Az ESTEC-ben pl. beszéltek a holdbázisnál az alapanyagokról, engem ez az anyagkutatásos része, hogy miből lehet építkezni, ez érdekelne.
– Máté, neked mi a véleményed a HUNOR-programról?
– Boda Máté: Szerintem ez nagyon jó az űripar fejlődése szempontjából is, hogy magyar emberek is kijuthatnak az űrbe. Az űrutazást én sem biztos, hogy bevállalnám, mert attól tartok, hogy nagyon gyorsan meghalnék a súlytalanságban. Szívesen szétnéznék fent, de nem vagyok biztos benne, hogy a felkészülést, meg a repülést fizikailag kibírnám. Ha nagyon szembejönne a lehetőség, akkor azért elgondolkodnék, de egyelőre kényelmesebb itt a Földön fejlesztgetni a dolgokat.
Az ESTEC-ben közösen tervezett űrszonda adatai a kijelzőn | Fotó: CapySat